Rólam

Marketing menedzser vagyok,
weboldalakat készítek és imádok fotózni.

Egy rövid kitérő után (ami kb. 20 éves koromig tartott), rájöttem, hogy engem a marketing világa érdekel a legjobban. Elvarázsoltak a reklámok, a hirdetések, az ötletes termékcsomagolások, az óriásplakátok, minden, ami ezekkel volt kapcsolatos. Szerettem volna én is ezen a területen dolgozni.

A bökkenő csak a végzettségem volt, hiszen egészségügyi szakközépiskolát végeztem és egészségügyi területen dolgoztam.

Az internetet böngészve rátaláltam egy marketing asszisztensi tanfolyamra Budapesten, így felmondtam, jelentkeztem az iskolába és Budapestre költöztem, hogy elkezdhessem megvalósítani az álmaimat.

Először a marketing asszisztensi, majd a marketing menedzseri tanfolyamot végeztem el. A szakdolgozataim megírása során megismerkedhettem a Nestlé izgalmas világával, részt vehettem a Nestlé Fittness gabonapehely piaci bevezetésében és a Mazda Demio megjelenésével kapcsolatos munkákban is.

Az iskola befejezése után dolgoztam marketing asszisztensként két magyar cégnél, a Hey-Ho-nál és az Elektropontnál is.

Időközben éreztem, hogy ez nem elég, tovább szerettem volna tanulni, így beiratkoztam a Dunaújvárosi Főiskolára, ahol Közgazdász gazdálkodási szakon végzettséget szereztem.

A weboldalkészítést autodidakta módon tanultam meg, a Joomla honlapmotorral dolgozom. Több mint 12 éve készítek honlapokat.

Baján egy reklámstúdiónál, a Foto Kft-nél is dolgoztam mint grafikus és honlapkészítő, majd marketing menedzser lettem Magyarország legnagyobb bútorgyárában, a Délity Bútor Zrt.-nél.

Az elmúlt 5 évben egy olyan munkahelyen dolgozhattam, ami minden szempontból a fejlődésemet szolgálta. Országos magazinokban hirdettem, több mint 73 ezer fős Facebook közösséget építettem fel és hódolhattam a lakberendezés iránti szenvedélyemnek is, számtalan enteriőrfotózást vezettem.

Azt mondják 2018 a változások éve.
Úgy éreztem, ideje váltani, ideje a saját vállalkozásomat építeni, így hát most itt vagyok és készen állok rá, hogy sok-sok kisvállalkozással dolgozzam együtt, közösen tegyük jobbá a cégüket.

Hobbiként kezdődött, aztán hivatás lett belőle...

2020. nyarán hivatalosan is fotográfus lettem. Az Illúzió Fotóstúdióban családi és honlapokhoz, hirdetésekhez, marketinganyagokhoz kapcsolódó fotókat is készítek.

Ha úgy érzed segíthetek a vállalkozásoddal kapcsolatos munkában, akkor keress bátran!

Willi Mónika
Tel.: +36 30 722 5735
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Okleveleim:

  • 1999. július 15. - Atalanta Üzleti szakközépiskola - Marketing- és reklámügyintéző
  • 2001. január 25. - Atalanta Oktatási Kft. - Marketing- és reklámmenedzser
  • 2005. június 21. - Dunaújvárosi Főiskola gazdálkodási szak - Közgazdász gazdálkodási szakon
  • 2020. július 23. - Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. - Fotográfus és fotótermék kereskedő
  • +36 30 722 5735
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Mondd el a barátaidnak is!